Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2023. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:

2023. augusztus 1. 11 óra 00 perc – 2023. augusztus 31. 14 óra 00 perc

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretébenA pályázó kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el: www.kormany.hu, www.bgazrt.hu

 A BGA Zrt. a kiírás vonatkozásában elektronikus (fca@bgazrt.hu) és telefonos ügyfélszolgálatot tart fenn, mely elérhető a +36-1-896 0630 telefonszámon

  • hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig,
  • kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig.

Kérdései felteheti az fca@bgazrt.hu e-mail címen.

Pályázati felhívás és útmutató elérhető: bgazrt.hu