Szerző: Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ | nov 21, 2023 | Hírek, Kiemelt
Közeledik 2023. november 28., a Giving Tuesday, az Adományozás napja.
Az #AdakozóKedd – nemzetközi nevén #GivingTuesday – egy globálisan terjedő mozgalom, melynek célja, hogy legyen egy nap, amikor minden az adományozásról, a jótékony cselekedetekről és ezek ünnepléséről szól. A kezdeményezést a Black Friday és a Cyber Monday ellensúlyozására hívták életre Amerikában azért, hogy az embereket a nagy vásárlások időszakában arra buzdítsák, hogy odafigyeljenek egymásra, az elesettekre, a hátrányos körülmények között élőkre, és adományokkal másoknak is segítsenek, örömet okozzanak.
Civil szervezetek számára ismert, hogy az év végi, november-decemberi időszak különösen erős az adományozás szempontjából. Év végén még azok az emberek is adományoznak, akik év közben erre nem fordítanak figyelmet.
Amennyiben civil szervezetként fut adománygyűjtő kampányod a novemberi időszakban, vagy éppen most indítanál adománygyűjtést, a Giving Tuesday mindenképpen megfelelő felütésként szolgál. Ez a nap jó alkalom arra, hogy extra motiváló, felhívó üzenetekkel támogasd meg kampányod, vagy épp ezzel indítsd.
Bővebben: ITT
Szerző: Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ | nov 21, 2023 | Kiemelt, Pályázatok
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága felhívást tesz közzé a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiségek energiahatékonyságot elősegítő nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek támogatási igényeinek felmérésére a 2024. költségvetési évre vonatkozóan.
Az egyedi támogatások célja a felhívás körébe tartozó nemzetiségek identitásának megőrzése érdekében vállalt kulturális, köznevelési, tudományos, hitéleti és közösségépítő célok megvalósításához kapcsolódó energiahatékonyságot elősegítő beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek támogatása.
Az igényelhető támogatás minimális összege: 500.000 forint
Az igényelhető támogatás maximális összege: 5.000.000 forint
A kérelmek véglegesítésére 2023. december 14-én 16 óráig van lehetőség.
Forrás és bővebb információk: ITT
Szerző: Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ | nov 21, 2023 | Kiemelt, Pályázatok
A Jelado Internet és Kommunikáció Pro Bono („közjóért”) tevékenység keretében díjmentesen készíti el a megrendelők részére a professzionális, 350 000-400 000 Ft becsült piaci értékű, korszerű, magas felszereltségű, szép megjelenésű, dinamikus weboldalukat, telepítéssel, tartalomfeltöltéssel, teljes körű tárhelyszolgáltatással
A Jelado Internet szolgáltatásának célja, hogy azok a megrendelők is saját, önállóan, (laikus által is) könnyedén, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális weboldallal jelenhessenek meg az interneten, akik nem tudnak, vagy nem szándékoznak piaci áron megfinanszírozni saját weboldalt.
Tapasztalatunk szerint az un. induló tartalom kialakítása megkönnyíti a megrendelő dolgát, mert a saját tartalommal gyorsan elsajátítható a weboldal kezelése, miközben a megrendelő az átvétel pillanatában, működő, releváns tartalommal bíró weboldalát építheti tovább.
A megrendelés beküldési határideje: 2023. december 07. (csütörtök)
Forrás és bővebb információk: ITT
Szerző: Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ | nov 20, 2023 | Kiemelt, Pályázatok
A Program célkitűzése, hogy a megkezdett munka folytatása által a Programon keresztül megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a világ magyarságának nemzeti összetartozásbeli megerősödéséhez.
A pályázat tárgya:
A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében az alábbi feladatkörök ellátására hirdet pályázatot:
- Cserkésztevékenység,
- Hagyományőrzés (népzene, néptánc, népi kézművesség, népi ének, népi játékok stb.),
- Oktatói és nevelői munka (magyar nyelvoktatás, tananyagok összeállítása, gyermekfoglalkozások tartása, táboroztatás stb.),
- Közösségi, sport, média és kulturális tevékenység ellátása
A pályázat benyújtása: 2023. november 13. napjától 2023. december 13. napjáig.
Forrás és bővebb információk: ITT
Szerző: Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ | nov 20, 2023 | Hírek, Kiemelt
Az MVM Csoport idén tizenhatodik alkalommal adta át adományait olyan civil szervezeteknek, melyek súlyos betegséggel küzdő, életveszély miatti helyszíni ellátásra szoruló, vagy épp nem a családjukban nevelkedő gyermekek gyógyításával, támogatásával, segítésével és rehabilitációjával foglalkoznak.
A „Legszebb napom!” elnevezésű MVM Élménynap nagyszabású 2023-as rendezvényén – néhány héttel a decemberi ünnepi időszak előtt – a szervezetek képviselői mellett mintegy 800 gyermeket láttak vendégül.
A kedvezményezett szervezetek között van a Vas vármegyei kötődésű Dr. Bohóc Mosolyszolgálat, akiknek ezúton is szívből gratulálunk!
Forrás: Dr. Bohóc Mosolyszolgálat közösségi oldala